Debrecenben zártuk a projektet.

A tanulás mint érték címmel tartottuk zárókonferenciát az EFOP-5.2.2-17 Transznacionális együttműködések „Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok” pályázat keretében november 27-én.
A konferencián 3 blokkba tematizáltuk az előadásokat, melyek remekül mutatták be a projekt kutatási fázisait, eredményeit, elért sikereit. Az első blokkban Dr. Szabó József, projektünk menedzsere köszöntötte a résztvevőket, majd a Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás címmel mutatta be a teljes projektet Dr. Takács-Miklósi Márta szakmai vezető. A kutatás sikereit és főbb eredményeit Dr. Márkus Edina ismertette a Tanuló közösségek határon át egy kutatás mentén című előadásában.
A második tematikus szekcióban kárpátaljai, felvidéki és magyarországi tanuló közösségek példái közül válogattak a projekt keretében résztvevő partnerek.
A zárószekcióban Prof. Dr. Kozma Tamás levezető elnökletével különféle, elsősorban erdélyi, illetve magyarországi tanuló közösségek eseteivel ismerkedhettünk meg.
A konferencia zárszava elsősorban a köszönetről szólt. Dr. Takács-Miklósi Márta szakmai vezető és Dr. Szabó József projektmenedzser megköszönte a résztvevők kitartó munkáját, remek szakmai hozzáértését, melyet a projekt elmúlt két éve alatt tanúsítottak.