Közeledik a nyár vége, de feladatokból nincs hiány!

 

Augusztus végén egy hónapzáró találkozón értékeltük az elvégzett feladatokat. Az első mérföldkő után számtalan feladatok vállaltunk, melyek teljesítésében jól halad csapatunk. Júniusban műhelymunkát tartottunk Debrecenben, ahol a kutatásaink helyzetértékelése mellett az őszi Tanulási Fesztiválunkra is készültünk egy brainstorming keretében. Júliusban találkoztunk újra partnereinkkel Veszprémben, majd tanulmányutat is szerveztünk Pápára és Pénzesgyőrbe, ahol szakemberekkel közösen ismerhettük és tekinthettük meg a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Breuer László Oktatóközpont és Erdei Iskoláját, majd a Pannonia Reformata Múzeumba is ellátogattunk, ahol a barokk-copf stílusban épült, puritán templomot, a Hori titkai és a „Hajlék az örökkévalóságban” című kiállítást is megtekintettük tárlatvezetés keretében. A nyár folyamán sokat haladtunk kutatásunkkal, több mint 200 kérdőívet sikerült felvennünk 4 országban.

Nyár végén pedig készülünk tovább az őszi feladatokra, hiszen Gyulára, Dobozra és Egerszalókra látogatunk tanulmányutak keretében, emellett októberben két műhelymunkát is tervezünk hónap elején és végén is a partnereinkkel közösen.

Dátum: 2018. augusztus 27.