Remek hangulatban telt az első tréning.

Az idei év első tréningjét a közművelődési, közösségi művelődéssel, felnőttképzéssel foglalkozó vagy ilyen szakterületre készülő szakembereknek tartottuk február 23-án és március 1-én. Az önkéntesség témakörében szervezett tréningen nem titkolt célunk volt a résztvevők ismereteinek bővítése az önkéntesség témakörében, emellett készségek fejlesztése az egyének és közösségek önkéntességének motiválása kapcsán. A tréningmódszer alkalmazása révén saját élményű feldolgozás is célunk volt, valamint mások példáin, esetein keresztül a jó példákból tanulás, adaptációs lehetőségek feltárása. A résztvevők megismerték az önkéntesség történeti hátterét, elméleti alapjait, fogalomrendszerét; a hazai önkéntesség jogi szabályozásának vonatkozásait, valamint olyan önkéntes kampányokat, amelyek sikeresen zajlottak le az elmúlt időszakban Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken. A tréninget Dr. Juhász Erika és Bordás István vezette, vendégelőadó volt Kudlotyák Krisztina Ukrajnából és Dávid Lajos Romániából.