Lendülettel és sok energiával kezdjük az évet!

2019-ben is remek csapat segíti majd az EFOP-5.2.2-17 Transznacionális együttműködések „Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok” című pályázatunkat. Évindító értekezleten találkozott az újévben először projekt csapatunk. Január 8-án az év fontosabb eseményeit és azok időpontjait véglegesítettük, emellett a kutatásaink helyzetének értékelése is megtörtént a szakmai koordinátorunk által. Márciusban ismét műhelymunkát szervezünk, bízunk benne, hogy most is sikeres partnertalálkozón vehetnek részt a projekthez kapcsolódó kollégák, illetve a szakmai tanulmányút keretében újabb szakemberek csatlakoznak majd. Az évindító találkozó további témái között érintettük a jó gyakorlatokból készülő kötetünk jelenlegi szerkesztési feladatait, a kérdőíves kutatás és a módszertani anyagink helyzetét, valamint a készülő kisfilmjeink előkészületeit is megbeszélés témái között szerepelt.

Dátum: 2019. január 11.